Amikor a nehézségből erőforrás lesz

Van, amit az ember sokáig csak problémának lát magában. Túlérzékeny vagyok. Túl sokat gondolkodom. Nehezen bízom másokban. Mindent megfigyelek, állandóan monitorozok. Nem érzem magam otthon igazán sehol. Túl sokszor kellett már újrakezdenem. Túl sok mindenen mentem keresztül.

Pedig pszichológiai értelemben igazán érdekes kérdés az, hogy egy nehézség idővel mivé válhat. Nem azért, mert minden fájdalom "ajándék", nem is azért, mert hálásnak kellene lennünk azért, ami annyira bántott bennünket, és végképp nem azért, mert a trauma, a veszteség, a kirekesztés vagy a bizonytalanság önmagában fejleszt, hanem azért, mert az ember képes arra, hogy jelentést adjon annak, ami vele történt.

A túlérzékenységből lehet finom ráhangolódás másokra. A szorongásból kialakulhat nagyfokú előrelátás és felkészültség. Abból, hogy valaki sokáig kívülállónak érezte magát, megszülethet az a képesség, hogy olyan részleteket is észrevegyen, amelyeket mások nem. A sok újrakezdésből alkalmazkodóképesség lehet. A nehéz emberi kapcsolatokból megtanulható a határhúzás. A bizonytalanságból pedig kialakulhat az a belső tapasztalat, hogy "nem tudom pontosan, mi következik, de képes vagyok megbirkózni vele".

Mit jelent pszichológiai értelemben az erőforrás?

A pszichológiai erőforrás nem feltétlenül valamilyen velünk született különleges adottság. Lehet belső képesség, megküzdési mód, tapasztalat, kapcsolat, érték, tudás vagy olyan korábbi élmény is, amelyre nehéz helyzetben támaszkodni tudunk. Ide tartozhat például az önismeret, a rugalmasság, a problémamegoldó képesség, a kapcsolódás másokhoz, a humor, a kreativitás vagy az a tapasztalat, hogy már korábban is túljutottunk nehéz élethelyzeteken.

Az erőforrás tehát sokszor nem valami velünk született különleges tulajdonság, hanem egy hosszú átalakulási folyamat eredménye. Ehhez azonban fontos különbséget tenni: nem maga a sérülés az erőforrás. Nem a bántás, nem az elutasítás és nem is a veszteség. Az erőforrás az, amit később mi építünk belőle. Az, ahogyan a tapasztalatainkat fokozatosan beépítjük az önmagunkról alkotott képünkbe, és új megküzdési módokat alakítunk ki. Ahogyan megtanuljuk megérteni önmagunkat. Ahogyan új jelentést adunk a történetünknek. Ez a jelentésadás és integráció a reziliencia egyik fontos része: nem eltörli mindazt, ami megtörtént velünk, hanem segít abban, hogy a múlt ne kizárólag sérülésként legyen jelen az életünkben. Ahogyan felismerjük, hogy ami egykor csak nehézségnek tűnt, annak lehet olyan oldala is, amely ma már nagyban segíthet bennünket az életben.

Hogyan alakulhat át egy nehézség belső erőforrássá?

Ez általában nem egyik napról a másikra történik. Először sokszor csak azt érezzük, hogy valami fáj, akadályoz vagy megnehezíti az életünket. Később azonban, amikor már egy kissé eltávolodtunk az eseménytől, elkezdhetünk más kérdéseket is feltenni. Mit tanultam ebből önmagamról? Mire volt szükségem ahhoz, hogy átvészeljem? Milyen készségeket fejlesztettem ki közben? Mire lettem érzékenyebb? Mit csinálnék ma másképp?

Egy szorongó ember például megtanulhat nagyon pontosan felkészülni, észrevenni a lehetséges kockázatokat és előre gondolkodni. Ez akkor válik erőforrássá, amikor már nem a szorongás irányítja őt, hanem magabiztosan tudja használni az előrelátását. Aki sokszor kényszerült újrakezdeni, idővel megtapasztalhatja, hogy képes ismeretlen helyzetekben tájékozódni, kapcsolatokat kialakítani és alkalmazkodni. Aki nehéz kapcsolatokon ment keresztül, megtanulhatja felismerni a saját határait és hamarabb észrevenni, ha egy kapcsolatban valami nincs rendben.

A lényeg nem az, hogy a nehézséget megszépítsük. Hanem az, hogy felismerjük: ami velünk történt, annak nem kell örökre ugyanazt jelentenie.

Nálam hogyan vált erőforrássá a sokféle tapasztalat?

Nálam például sokszor az vált erőforrássá, hogy különböző világok között mozogtam. Más országok, kultúrák, nyelvek, emberek, szakmák és élethelyzetek között. Sokáig talán én sem úgy gondoltam erre, mint valamiféle különleges képességre. Egyszerűen így alakult az életem. Később kezdtem felismerni, hogy éppen ebből alakult ki bennem valami nagyon jó és fontos képesség: az alkalmazkodás, a megfigyelés és a különböző nézőpontok közötti váltás képessége. Gyorsan meg tudom figyelni, hogyan működik egy új közeg. Észreveszem a kimondatlan szabályokat, a hangulatokat, az emberek közötti finom változásokat, könnyen kapcsolok össze egymástól távolinak tűnő dolgokat.

Az évek során megtanultam különböző kulturális közegekben mozogni, idegen helyzetekben tájékozódni, emberekhez kapcsolódni és olyan környezetben is működni, amely első pillanatban egyáltalán nem ismerős. Ma már ezt nem csak egyszerűen élettapasztalatnak látom, hanem egy erős szakmai erőforrásnak is, ami ma a pszichológiai munkámban is nagyban segít, hogy ne csak egyetlen nézőpontból próbáljak megérteni egy helyzetet.

Talán ezért tudott bennem összekapcsolódni a pszichológia és az utazás is. A természet és az önismeret. A szafari és az emberi lélek. Ahol mások két külön világot látnak, én sokszor kapcsolatot keresek közöttük. Ma már ezt erőforrásnak látom. Nem azért, mert minden út könnyű volt, hanem azért, mert az évek során a tapasztalataimból olyan készségek, megküzdési módok és belső kapaszkodók alakultak ki, amelyeket ma már tudatosan is használni tudok.

Mi lehet az erőforrásod?

Érdemes néha saját magunktól is megkérdezni: mi az a tulajdonságom, amelyet mindig hibának tartottam? Mi az a tapasztalatom, amely miatt sokszor nehezebb volt az életem? És ha egy pillanatra más szemmel néznék rá: mire tanított meg engem? Milyen képességeket kellett kialakítanom azért, hogy alkalmazkodni tudjak hozzá?  Mi az amit ma azért tudok, mert egyszer valami nagyon nehéz volt? Miben lettem általa érzékenyebb, erősebb, tudatosabb, bátrabb vagy rugalmasabb?

Néha éppen azokban a részeinkben találunk erőforrást, amelyeket korábban megpróbáltunk elrejteni vagy megváltoztatni. A nagy érzékenységből lehet empátia, a sok gondolkodásból lehet árnyalt elemzőképesség, a kívülállóságból lehet megfigyelőképesség, a bizonytalanságból rugalmasság, a veszteségből pedig kialakulhat annak a mélyebb megértése, hogy mi az, ami valóban fontos számunkra.

Ez természetesen nem automatikus. Ugyanaz a tapasztalat az egyik ember számára hosszú ideig megterhelő maradhat, míg valaki más idővel képes belőle új jelentést és belső kapaszkodót kialakítani. Sokszor önismereti munkára, támogató kapcsolatokra vagy pszichológiai segítségre is szükség van ahhoz, hogy egy korábbi sérülés már ne csak a fájdalom felől legyen értelmezhető.

Lehet, hogy nem minden sebnek lesz "értelme" és nem is szükséges minden fájdalmas tapasztalatnak pozitív jelentést tulajdonítanunk. De néha éppen ott találjuk meg az egyik legerősebb belső erőforrásunkat, ahol korábban csak a nehézséget láttuk. 

A pszichológiai feldolgozás nem azt jelenti, hogy valaminek örülnünk kellene csak azért, mert később tanultunk belőle, de néha éppen ott találjuk meg az egyik legerősebb belső erőforrásunkat, ahol korábban csak a nehézséget láttuk.

És talán  időnként nemcsak azt érdemes megkérdezni magunktól, hogy mi történt velem, hanem azt is: Mi minden alakult ki és változott meg bennem azért, mert rengeteg nehézség árán végigmentem rajta?

Flores Andi Pszichológus