A bántalmazók is a bántalmazás ellen harcolnak? – pszichológiai háttér egy zavarba ejtő jelenséghez

Pszichológusként gyakran találkozom egy nehezen érthető, mégis egyre gyakoribb jelenséggel: olyan személyek, akik éveken át bántalmazták párjukat vagy családtagjukat – akár fizikailag, akár lelkileg –, majd évekkel múltával nyilvánosan kiállnak a bántalmazás elleni küzdelem mellett.
Mi is történik ilyenkor?
Megváltoztak? Vagy ez csak egy szerepjáték? És mit élhet át a bántalmazott, amikor azt látja, hogy a bántalmazója a bántalmazás elleni küzdelem fotóin szerepel?

Ebben a bejegyzésben pszichológiai szempontból járjuk körül ezt a rendkívül érzékeny témát.

🔍 Mi motiválja a bántalmazót, hogy "hirtelen" a bántalmazás ellen szólaljon fel?

1. Társadalmi elvárásoknak való megfelelés:
   A közbeszéd ma már egyre kevésbé tűri a bántalmazást. Sokan – különösen, ha közéleti szereplők, szakemberek vagy közösségek tagjai – "kénytelenek" látszólag azonosulni a társadalmi normákkal, még akkor is, ha múltjuk ezzel teljesen ellentétes.

2. Narcisztikus énkép-fenntartás:
   Egyes bántalmazók (különösen narcisztikus személyiségstruktúrával) nem tudják elviselni, hogy "rossznak" lássák őket. Ezért "megjavult hősként" pozicionálják magukat, aki már "megbánta" vagy "tanult belőle", és most másokat "védelmez". Ez azonban sokszor nem mély belátásból fakad, hanem az önképük védelmének az eszköze.

3. Áldozathibáztatás új köntösben:
   Van, hogy a bántalmazó a nyilvános "jótékonykodással" próbálja elterelni a figyelmet a múltjáról, vagy éppen a saját történetét úgy torzítja, hogy ő is egy "áldozat" volt – akár egy "mérgező kapcsolatban".

💔 Mit él át ilyenkor a valódi áldozat?

• Újratraumatizálódás:
  Amikor az áldozat meglátja volt bántalmazóját egy "Stop abúzus" kampányfotón vagy egy bántalmazásellenes rendezvényen, az olyan, mintha ezer sebet tépnének fel benne. A hamisság, a tagadás és az elhallgatás súlya ismét nyomasztani kezdi őt.

• A valóság elferdítése:
  Sokan elbizonytalanodnak: "Tényleg velem történt meg?" "Talán én voltam a túlérzékeny?" Ez az ún. gázlángolás (gaslighting) egyik legkárosabb hatása, amely akár még hosszú évek múlva is működhet.

• Harag, tehetetlenség, szégyen:
  Az áldozat gyakran dühöt és kiszolgáltatottságot él át – hiszen ő volt az, aki csendben szenvedett, most pedig a bántalmazó fényben fürdik, hőssé válik, mintha mi sem történt volna.

👁️ Pszichológiai szempontból miért fontos, hogy erről beszéljünk?

Mert a bántalmazás nem csak testi, hanem pszichológiai és társadalmi síkon is zajlik. Ha a bántalmazó nem vállalja fel a felelősséget, hanem "áttér" a másik oldalra anélkül, hogy valódi jóvátételt tenne, azzal a bántalmazottban az igazságérzet és a gyógyulás lehetősége is sérül.

🧭 Mit tehetünk szakemberként, kívülállóként?

✅ Ismerjük fel a tetten érhető szerepcseréket – különösen, ha a múltbeli viselkedésről dokumentáció, tanúk vagy terápiás tapasztalat van.
✅ Álljunk ki az áldozat igazsága mellett – akkor is, ha már, már nem tud, nem mer vagy nem képes kiállni magáért, mert traumatizált vagy félelemből hallgat .
✅ Tartsuk tiszteletben a határainkat – nem minden helyzetben vagyunk kötelesek közbelépni, azonban az empátia, a társas támogatás és a világos kommunikáció segítően hat.

📩Flores Andi Pszichológus